Az Erasmus rövid távú mobilitás keretein belül volt alkalmam Firenzében tanártovábbképzésen részt venni az Europass Teachers Academy rendezésében. A tanfolyam 2 hetes volt, ez 2 részből állt, 2 külön csoportban, két oktatóval. Az első hét a tanulóközpontú oktatás köré épült, a második hét a tanórákon alkalmazhatóprogramok és applikációk megismerésében nyújtott segítséget. Rendkívüli élmény volt mindkettő, az oktatók rendkívüli felkészültségről tettek tanúbizonyságot. A legnagyobb élmény számomra mégis a program során megismert emberek jelentették. Mindkét csoport összetétele nagyon színes volt, voltak spanyol, török, lengyel, görög, bolgárkollégák. Érdekes volt tapasztalatokat cserélni, és együtt dolgozni. Remélem, hogy a jövőben többekkel sikerül majd közös Erasmus projekteket is megvalósítani.

(Gyerek)pezsgős koccintás 2026
Sportsiker – Hercz Bence 8.c
Sportsiker – EB 2. hely
Iskolaújság
Ady Emlékmúzeum
Látogatás az érdi Földrajzi Múzeumban