Email-címük: dok@budaigimnazium.hu
Gimnáziumunkban a Diákönkormányzat rendkívül jól működik. A DÖK-elnök mellett évfolyamonként egy-három alelnök dolgozik.
Igyekszünk színesíteni a szürke hétköznapokat, programokat szervezünk: minden évben megrendezése kerül aTökéletes DÖkéj valamint a gólyatábor, amit mindenki szeret, és amire mindenki boldog emlékként tekint vissza. Az iskolavezetés próbál bennünket bevonni az iskolai életbe, így segítünk a nyílt napok lebonyolításánál és a szóbeli felvételinél is.
Feladatkörünk egyre bővül: idén médiatartalmat is készítünk, és egyre több középiskolával vesszük fel a kapcsolatot, és igyekszünk jó viszonyt ápolni velük. Iskolánk a Hegyvidéki Ifjúsági Önkormányzat alapító tagja, itt azért dolgozunk, hogy a kerületben élő és tanuló diákokért tudjunk tenni valamit.
Országos rendezvényeken is képviseljük iskolánkat, nyitottak vagyunk a más középiskolákkal való tapasztalatcserére, együttműködésre.
A diákönkormányzat bemutatkozása 2025/2026-os tanév

Orosz Boglárka vagyok, a 10.e osztály tanulója. Hobbim a fitness, amit már 7 éve űzök versenyszerűen. Jelenleg az elnöki pozíciót töltöm be a DÖK-ben. Egyik legfontosabb célom, hogy több közösségi programot szervezzünk ezzel erősítve az évfolyamok és az iskola osztályai közti egységet. Teljes mértékben nyitott vagyok új ötletek megvalósítására, és nyitva tartom a DÖK ajtaját a diákok számára.

Bitai-Balykó Brigitta vagyok, a 8.c. osztály tanulója, 1 éve a DÖK-mag tagja. Közreműködtem a nyílt napokon és az iskolánkat népszerűsítő videók felvételén. Ott voltam az Európai Diákjogi Csúcs találkozón és az Országos Ifjúsági sajtófesztiválon is. Szeretek új dolgokat felfedezni, együtt lenni a barátaimmal. Jó érzés egy csapat aktív tagjának lenni, ezt az osztályomban és a Diákönkormányzatban is átélhetem. Szeretnék segíteni, kéréseiteket és ötleteiteket továbbítani a diákoktól az iskola vezetése felé. DÖK-társaimmal együtt arra törekszem, hogy szebb és emlékezetesebb legyen az iskolában eltöltött időnk.

Blaschek Petra vagyok, a 11.a osztály tanulója. Ez a harmadik évem a DÖK-ben. Leginkább abban szeretném segíteni a diákokat, hogy az iskolában ne csak a szokásos hosszú napok várják őket, hanem legyen egy kis izgalom, legyen egy kis löket a mindennapi tanuláshoz. Elég energikus és mosolygós vagyok. Ha bármiben kell segíteni, nyugodtan szóljatok!

Erdei Réka vagyok a 11.b osztályból. Már egy éve vagyok a Diákönkormányzat tagja, jelenleg a jegyzői pozíciót töltöm be. Fő célom a diákélet színesítése, a programokban való segédkezés. Úgy gondolom, egy jó diákközösség kivitelezése a DÖK és a diákok együttműködésével kezdődik.

Faragó Balázs vagyok, 7.c osztályos tanuló és párbajtőröző. 2025 októberében csatlakoztam a DÖK-höz, először csak osztályképviselőként, majd a DÖK maghoz is alelnökként. Fontosnak tartom azt, hogy a diákok jól érezzék magukat a Budaiban, vigyék jó hírét az iskolánknak. A jövőben programötletekkel és azok kreatív lebonyolításával szeretném segíteni a DÖK munkáját.

Gacsádi Lili Anna vagyok, 11.b osztályos tanuló, a suli egyik fotósa. Már egy éve a DÖK csapat tagja vagyok, és különféle programokat fotóztam az iskolában. Célom megörökíteni iskolánkban történő eseményeket. Iskolán kívül is imádok fotózni illetve olvasni és túrázni.

Hirsch Botond vagyok, 10.a osztályos tanuló. Szeretek más emberekkel közösen dolgozni, főleg olyan célokért, amik könnyebbé tudják tenni a saját magam és a diáktársaim életét is. A fő célom egy olyan hellyé varázsolni az iskolát, ahová minden diák szívesen teszi be a lábát.

Mikovinyi Antónia vagyok, 11.e osztályos tanuló. Tavaly félévkor kerültem a DÖK-be, azóta is imádok ott lenni, ötletelni, szervezkedni és jobbá tenni a diákéletet! Rengeteg programon segítek rendszeresen a szervezésnél a kitalálásnál és a rendezvény ideje alatt is aktív tag vagyok. A továbbiakban több külsős illetve belsős programra szeretnék figyelmet fordítani, és leginkább arra, hogy élvezzük a középiskolás éveinket. 11.-es alelnökként nap mint nap ezért dolgozunk, hogy a diákok és a tanárok is egy jobb, boldogabb és szerethető helyen tanuljanak és fejlődjenek!

Molnár Leventének hívnak, jelenleg első évemet kezdem meg a DÖK csapatában. 12. évfolyamos diák vagyok. Konzervatívabb gondolkodású vagyok, de hiszek abban, hogy egyszer minden új fordulatot nyerhet.
Igyekszem segíteni a DÖK munkáját, és hozzájárulni az iskola és a diákság közösségének fejlődéséhez.

Rákossy Zsombor vagyok, a 11.b osztály tanulója és az iskola egyik fotósa. Már egy éve a DÖK csapat része vagyok, a 2025-26-os tanévi gólyatábort is én fotóztam. Célom segíteni az iskolát a fotózási munkámmal és a DÖK-ben részt vett munkámmal. Iskolán kívül hobbi szinten fotózok, és mellette nagy követője vagyok a labdarúgásnak.

Roszik Száva 9.e osztályos tanuló vagyok, a 9. évfolyam képviselője, alelnök. Szeretek rajzolni és gitározni. Örülök hogy egy közösség tagja lehetek, és segíthettek majd színesíteni az iskolát ötleteimmel.
Miért jó Budaisnak lenni? https://www.facebook.com/share/r/155p27xuhB/
Miért jó Budaisnak lenni 2: https://www.facebook.com/budaigimi.hu/videos/1082424149852492

A Diákönkormányzat vezetőségének tagjai közül többen lehetőséget kaptunk, hogy részt vegyünk az Európai Iskolai Diákszövetségek Szervezőirodája (OBESSU) által megrendezett Európai Diákjogi Csúcs elnevezésű találkozón 2024. november 15-17-ig.
Iskolánkat Bitai-Balykó Brigitta, Orosz Boglárka, Blaschek Petra, Jenei Márton, Bolehovszky Gergő és Tóth Milán képviselte.
Az OBESSU diákjogokkal foglalkozik Európa-szerte. A rendezvény itt, Budapesten került megrendezésre, melyre számos országból érkeztek képviselők, Olaszország, Izland, Törökország és Szlovákia diákjai voltak jelen, valamint Magyarország több vidéki városából is jöttek képviselők. A konferencia fő témái az oktatásügy helyzete és a diákok problémái voltak.
A szervezet célkitűzése, hogy közösen összefogva, tapasztalatcsere útján eredményt érjünk el Európa-szerte az oktatási helyzet jobbá tétele érdekében, és stratégiát alakítsunk ki, melynek segítségével megreformáljuk a közoktatást 2040-ig. A cél többek között a diákjogokról való szélesebb körű tájékoztatás, az esélyegyenlőség megteremtése, a speciális szükségletű tanulók megfelelő támogatása, a diákok mentális egészségének támogatása, az iskolaépületek korszerűsítése.
A későbbiekben is várjuk, hogy részt vehessünk további konferenciákon, rendezvényeken.
Kerületi Diákönkormányzat (HIFJÖK)
Iskolánk az egyik alapítótagja a Hegyvidéki Ifjúsági Diákönkormányzatnak. Az Önkormányzat Családsegítő és Gyermekjóléti Központjának kezdeményezésére 2023 őszén kezdtünk foglalkozni a HIFJÖK létrehozásával, működési elveinek kidolgozásával, és 2024-ben alakultunk meg négy másik iskolával együtt. Szorosan együttműködve keményen dolgozunk azon, hogy az iskolánk nagyobb teret kapjon a Hegyvidék életében. Szorosan együttműködve azon dolgozunk, hogy a kerületben tanuló diákokat támogassuk, és aktívabb legyen a diákélet. Terveink között szerepel sportbajnokságok és egyéb versenyek, csapatépítő programok szervezése, pályázatokon való részévétel.
Ezen próbálunk változtatni a helyi önkormányzat segítségével, akik rengeteg támogatással próbálják segíteni a munkánkat és bízunk benne, ez sikerülni fog.
És hogy mely iskolák a HIFJÖK tagjai?
- BGSZC Budai Gimnázium és Szakgimnázium
- BGSZC Budai Technikum
- Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium
- Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium
- Városmajori Gimnázium
Európa Központ
Tiéd a város interaktív foglalkozás
Karácsonyi adományozás
KÁRPÁT-MEDENCEI TECHNIKUMOK II. KIVÁLÓGÁSI GÁLÁJA